Számtalan utazó halad méterekre el nap mint nap a Semmelweis Klinikák és a Corvin-negyed mellett, azonban a metró jelenleg nem áll meg az állomásokon: jó okkal, nagy tempóban halad a munka a SWIETELSKY kivitelezésében.
Fotósunk ellátogatott a lezárt területre és látványos képekkel dokumentálta a munkát, melynek során a Corvin-negyed négyes mozgólépcsősorának már több mint a felét elbontották - és részben daruval, részben a lejtaknákon keresztül, részben pedig magát a sínhálózatot igénybe véve - elszállították.
A peronszinten is elbontották már a falburkolatot de a szellőzőgépeken is dolgoznak. A részleteket itt lehet elolvasni.
A Semmelweis Klinikáknál csak három mozgólépcső van, de kettőt már itt is elbontottak: meglehetősen látványos nézni azt, ahogyan vállig belesüllyednek a munkások a lépcső terébe. De a peronszinten és a még azalatt, illetve amellett található terekben is dolgoznak. A technikai részletekre itt nem térünk ki, hanem hagyjuk, hogy beszéljenek a képek.
Mindenesetre az biztos, hogy párhuzamosan folyik a munka: amíg az M3-as déli szakaszán üzempróbákat tartanak, a középsőn is hasonló a hajtás.