A Ferenciek terén már minden mozgólépcsőt elbontottak - így halad a metrófelújítás a föld alatt
Blogunkon és testvérlapunkban, a magyarepitok.hu-n az M3-as metrófelújítást rendszeresen dokumentáljuk galériákkal, videókkal és részletes beszámolókkal is. Most is új információkkal jelentkezünk a középső szakaszról(Lehel tér-Nagyvárad tér): az állomások rekonstrukciójáért felelős SWIETELSKY Építő…
Így haladt 2020-ban az M3-as metró belvárosi állomásainak felújítása - részletekkel és képekkel
A felszínen nem látható könnyen az az aktivitás, amivel az M3-as metró állomásait felújító SWIETELSKY Építő Kft. szakemberei (a vasúti alagút modernizálását, mint minden szakaszon, itt is másik cég végzi el) dolgoznak a metró fejlesztésén, sem az a haladás amit fotóinkon és részletes beszámolóinkkal…
Van, aki 35 éves kora alatt már hídépítésért felel
Nemrég adták át az Év Fiatal Mérnöke díjakat: az 1999 óta kiosztott elismerést olyan 35 év alatti építőiparban dolgozó mérnökök kaphatják meg, akiknek a nevéhez konkrét és jelentős projektek kapcsolódnak. Az immár több, mint 20 éve, az ágazatot teljesen lefedő kuratórium által megítélt díjat idén a…