Magyar Építők Blog

Az építőipart nem csupán a szigorú tények mentén lehet megközelíteni: blogunkban azt is megmutatjuk mi van a számok mögött

Duplázódik a vasúti pályák felújítását szolgáló MÁV-forrás

web_210316_nm_0649.jpeg

Újabb beruházással fejlesztik Budapest elővárosi vasútjait: április 6-án elrajtol a Vecsés, Üllő és Monor között a vasúti pálya felújítása. A Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) és a beruházó MÁV a Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkársággal együttműködésben valósítja meg a projektet.

 A fejlesztés sajtótájékoztatóján kiderült, a kormány csaknem 20 milliárd forintot biztosít a munkálatokra. Ennek jelentőségét a MÁV-ot irányító Homolya Róbert azzal érzékeltette, hogy MÁV 7700 kilométeres pályahálózatának felújítására egy évben 27 milliárd forint áll rendelkezésre. „Idén kétszer annyi pénzt tudunk arra fordítani, hogy a vasúti pályahálózat minél jobb állapotba kerüljön, a vasút pedig minél versenyképesebb szolgáltatást tudjon nyújtani” – mutatott rá a vezérigazgató.

Vecsés, Üllő és Monor között a felújítás részeként egyebek mellett vágányokat és váltókat cserélnek, valamint megerősítik a felsővezeték hálózatot. A munkálatok következtében így ezen a szakaszon nagymértékben fog javulni a menetrendszerűség.

Fontos információ, hogy a felújítás kezdetével megváltozik a Vecsés-Üllő-Monor pályaszakaszon közlekedő vonatok menetrendje. A változásokról a vasúttársaság internetes felületén, a MÁV applikáció vagy az Elvira segítségével lehet tájékozódni.

süti beállítások módosítása