Magyar Építők Blog

Az építőipart nem csupán a szigorú tények mentén lehet megközelíteni: blogunkban azt is megmutatjuk mi van a számok mögött

Kihívás az ágazatnak: vasúti alagút épülhet a Duna alatt

qe.jpg

Közelít a megvalósításhoz az a terv, amiről már beszélnek egy ideje, de most a pénz is megvan arra, hogy elkezdjék az előkészítést. A főváros jelenleg effektíve különálló vasúti fejpályaudvarait (vagyis a város különböző részein vasútvonalakat összefogó pályaudvarokat, úgy is mint a Nyugati, a Keleti, vagy éppen a hosszú távon valószínűleg megszűnő Déli pályaudvar) kiváltja egy azokat összekötő közvetlen rendszer. Ennek lesz része a Kelenföldi állomás és a Nyugati pályaudvar összekötése és ennek részeként

egy Duna alatti vasúti alagút is megépülhet.

A beruházást előkészítő Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid nemrég posztolta a Facebook-oldalán a szerződést, amit a megvalósítási terv finanszírozására kötöttek az uniós támogatásról.

Amikor megépítik az alagutat, az egy különösen érdekes feladat lesz az építőipar számára, bár nem egyedi: mind a kettes, mind a négyes metró áthalad a folyó alatt a saját alagútjukban, a négyes metrót pedig nem is olyan régen építették.

Mindenesetre annyit még érdemes kiemelni a posztból, hogy amikor az alagút elkészül,

egy vágányon akár 6-szor annyi vonat közlekedhet majd, mint most, amikor a fejpályaudvarok nincsenek összekötve.

süti beállítások módosítása