Magyar Építők Blog

Az építőipart nem csupán a szigorú tények mentén lehet megközelíteni: blogunkban azt is megmutatjuk mi van a számok mögött

Ebből a szemszögből csak egy ember látja az M3-as rekonstrukcióját

web_201222_bb_4625.jpg

Testvérlapunkban gyakran foglalkozunk az M3-as metró projektjével: legyen szó galériákról, riportokról, videókról, háttéranyagokról és interjúkról (akit érdekel a választék, itt érheti el: az állomások felújításán dolgozó SWIETELSKY Építő Kft. szakembereinek segítségével tudja a magyarepitok.hu ilyen részletesen bemutatni a projektet.). Most Radnay Tiborral, a teljes felújítást összefogó BKV projektigazgatóság vezetőjével készíthettünk interjút.

web_210127_bb_7999.jpg

A vezető szakemberről érdemes tudni, hogy már a hármas metró eredeti építkezésén is dolgozott és kívül-belül átlátja a több éves, komplex folyamatot, melynek keretében most a középső szakaszon dolgoznak. Most a magyarepitok.hu-nak rögtön ez interjú elején közérthetően elmondta, hogy hogyan navigálták magukat át az uniós támogatással járó bürokrácián és állították fel a projektcsapatot.

 

Ferdeliftek, 108 méter hosszú sínek, alagútfúrás

32-200831_dt_6286_1.jpg

Arról is részletesen beszélgettünk, hogyan sikerült elérni, hogy az akadálymentes közlekedést igénybe vevőknek ne kelljen külső segítség: ennek köszönhetően lesznek Európában is különleges ferdeliftek a mozgólépcsők mellett. Szó esett a Deák téri alagútfúrásról, vagy éppen

a 108 méter hosszú sínelemek legyártásáról, Magyarországra szállításáról és a budapesti Belvárosba való eljuttatásáról.

Akit ezeknek a témáknak a részletei is érdekelnek (és még számos más terület) egy olyan szakember szavaival, akinek évek óta az élete középpontjában áll az óriásprojekt, ide kattintva olvashatja el a teljes interjút.

51-200831_dt_6401_2.jpg

 

 

 

 

süti beállítások módosítása