Magyar Építők Blog

Az építőipart nem csupán a szigorú tények mentén lehet megközelíteni: blogunkban azt is megmutatjuk mi van a számok mögött

Elképesztő rekordot hozott 2020 a magyar útépítésben

 08-24_projektek_180309_dt-0087_1.JPG

A Magyar Építők számítása szerint az idei fejlesztések által érintett öt gyorsforgalmi úton és két főúton összesen 178,5 kilométernyi nyégysávos utat adtak át 2020-ban Magyarországon.

A részleteket ebben a cikkben mutattuk be, az Innovációs és Technológiai Minisztérium hétfői közleményét kibővítve.

Ez azért számít kivételes mennyiségnek, mert a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. húszéves jubileumi kiadványa szerint a korábbi években még az is csak ritkán fordult elő, hogy 100 kilométer fölé jutott az átadott négysávos utak összmennyisége.

További adalék, hogy a lapunknak tavaly évet értékelő Nagy Róbert Attila elmodta, az általa iírányított NIF 2019-ben, húszéves jubileuma évében rekordot döntött: több, mint 130 kilométernyi gyorsforgalmi utat adtak át - ezt a rekordot sikerült jócskán túlszárnyalni idén.

Szintén különlegesség, hogy a magyar útépítésben egyedülálló módon 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben három egymást követő évben is meghaladja a 100 kilométert az átadott gyorsforgalmi fejlesztések hossza.

süti beállítások módosítása